Szepesvár több mint négy hektáros területével Közép-Európa egyik legnagyobb váraként híres, de bátran állíthatjuk, hogy a Felvidék egyik legfestőibb vára is egyben, hiszen látványos mészkőfalai minden irányból impozánsan uralják a tájat.
Túra hossza: ~ 6,2 km
Legmagasabb pont: Spišský hrad (632 m)
A tátrai intenzív túra után egy könnyedebb várkirándulást tartottunk a közeli Szepesvárban. Az autót Szepesváralján (Spišské Podhradie) hagytuk, ahonnan kényelmes sétával fel lehet jutni a várba. A vártól keletre található a fő parkoló, ahol - mint majd a képeken is látni - rengeteg autó parkol, illetve a vártól nyugatra, Szepesváralja határában is van egy fizetős parkoló, ahol már kevesebben állnak. Tűző napsütés és kánikula jellemezte a napot. A várbelépő igen húzós, talán az eddigi rekord, 12 EUR körül volt és az öregtoronyba még külön fizetni kellett, azonban leszámítva ezeket a piszkos anyagiakat, a vár nagyon szép és mindenképpen érdemes meglátogatni.
Szepesvár keletről fényképezve. Balra az út mellett hosszú sorokban parkolnak az autók.
Szepesvár keleti várfalai közelebbről.
A vár Szepesváralja, azaz nyugat felől. Mi is ezen az úton gyalogoltunk fel a várba.
A gyalogösvény észak felől megkerüli a várat a keleti oldalon lévő főbejáratig.
Visszatekintés a vár északi oldalánál a gyalogösvényen.
A vár bejárata körül lévő jellegzetes oszlopok felbukkannak.
Ezek az oszlopok a bejárat mellett egészen a várfalig sorakoznak.
A vár keleti oldalán lévő fő parkoló tele kocsikkal. A várban egyébként sok turista volt, de a vár nagy mérete szerencsére bizonyos szinten elnyelte az embereket, így csak néha volt zsúfoltság érzése.
A vár alatt sorakozó oszlopokról még egy közeli kép.
A vár belső udvara, innen rálátás a felsővárra, illetve a másik irányban pedig a hatalmas alsó várba lehet lejutni.
A hatalmas területű alsóvár a nyugati oldalon.
Az alsóvár, háttérben pedig Szepesváralja.
Feljárat a felsővárba. A felvezető út néhol csúszósra koptatott köveken vezet.
A felsővár kapuja.
A várkapun beérve egy éles kanyar és újabb kapu következik.
A felsővár belépő tere a második kapuból visszafényképezve.
Közeledünk a felsővár tetőszintjéhez. Középen az öregtorony.
A felsővár második kapujára visszatekintés, jobbra már az öregtorony látszik.
A felsővár kapuja és a belépő tér felülről.
A belépő tér északnyugati része.
Az öregtorony. Ide külön belépővel lehetett feljutni. Egyébként egysávos belső lépcsők vezetnek fel, így a sok ember miatt igazi tortúra a feljutás.
A vár keleti részén egy lezárt területen felújítás folyik.
Az öregtoronyról még egy kép közvetlenül az előtte lévő felújított területről.
A vár legfelső szintjén térkővel borított placc és kiállítások is találhatók.
Padok és boltívsor a vár felső részén.
A felújítás alatt álló terület északi részéről is egy fotó.
Kilátás a felsővárról az alsóvárra.
Az alsóvár, felette a bejárati rész a büfékkel, közvetlenül felette pedig a felsővár belépő területe.
Az öregtoronyról már minden irányból van kép.
A kiállítások között a pincerészben nem hiányozhatnak a kínzóeszközök.
További kínzóeszközök.
Gótikus stílusú várkápolna.
Ágyúk, ezen kívül még sok páncél és fegyver is volt további helyiségekben.
Ezeken a szűk lépcsőkön kellett több szinten át felküzdeni magunkat az öregtoronyba.
Végül sikerült felverekedni magunkat az öregtoronyba, ahonnan következzék a várból látszódó körpanoráma. Itt északnyugat felé lévő várfalakra a rálátás.
Szepesváralja a Szepesvár öregtornyából fotózva. Balra a távolban a Kráľova hoľa (Király-hegy, 1946 m), jobbra a Magas-Tátra csúcsai látszódnak.
Kilátás nyugat felé az alsóvárra, jobbra a Szepesváralja. A háttérben jobbra hátul az Alacsony-Tátra, tőle balra a Murányi-fennsík hegyei.
A kilátás a várból dél felé.
Kilátás kelet felé. Lent a fő parkoló, háttérben a vártól keletre lévő 600 m feletti hegyek.
Kilátás a szepesi várból kelet felé. Jobbra az autópálya halad.
Kilátás a szepesi várból északkeletre. A háttérben a Branyiszkó hegység, középen a Smrekovica (1199 m).
Kilátás észak felé.
A Magas-Tátra csúcsai a távolban. Jobbra a Lomnici-csúcs (2634 m), míg balra a két hegyes csúcs melletti szélesebb csúcs a Gerlachfalvi-csúcs (2655 m), a Kárpát-medence legmagasabb hegye.
A felsővárat végigjártuk és az alsóvár bástyáin is tettünk egy kört.
A felsővár látványa nyugat felől, az alsóvár sarkából.
Az alsóvár egyik őrtornya.
Távozóban még egy kép a bejárat melletti jellegzetes oszlopsorról.
Az oszlopsor alsó része.
És a másik irányban az oszlopsor felső része.
Távozóban a vár alatti mezőkről visszanézve.
A szepesi vár, mögötte pedig intenzív gomolyfelhő képződés.
Szepesvár Szepesváraljából fotózva.
Szepesváralján található egykori szepesi káptalan, a román kori Szent Márton székesegyházzal.
A várostól nyugatra emelkedő réteken gyönyörű kilátás nyílik a várra és a székesegyházra.
A szepesi vár, háttérben a Branyiszkó hegyvonulata.
A szepesi vár nyugat felől nagyobb ráközelítéssel.
A dombon lévő kis kápolna, háttérben a szepesi vár.
A szepesi káptalan székesegyháza. Sajnos zárva volt.
A székeskáptalan belső udvarán vezet át az út.
A székeskáptalan parkja az óratoronnyal.
A székeskáptalan parkja, háttérben a zömök székesegyházzal.
Búcsúzóul még egy kép, a szepesi vár a székeskáptalan udvaráról fotózva.