Nyáron az ország keleti részén található Zempléni-hegység híres várait és hegyeit vettünk célpontba. Mivel tőlünk Zemplén nagyon távolra esik, így öt napos, intenzív programba sűrítve igyekeztünk minél több híres várat felkeresni és hegyet megmászni.
Túra időpontja: 2021. augusztus 1.
Túra hossza: ~ 15 km
Legmagasabb pont: Magas-hegy (514 m)
Sátoraljaújhely felett emelkedő Sátoros-hegyek az előző napokban mindig felbukkantak és hívogattak. Ezek a hegyek kissé elkülönülnek a Zemplén sűrű erdők végtelenjeibe vesző fő vonulatától és a hegység keleti felén, rendkívül látványos módon, sok meredek kúp formájában emelkednek ki a környezetükből. A hegyektől délre már az Alföld, tőle keletre kisebb dombságok húzódnak, így a hegyek kelet felé messze uralják a tájat. A hegyek egy elkülönült vulkán maradványai, melynek kőzete a dácit.
Mivel ez a vulkán 8 elkülönülő kúpból áll, bár érdekes lenne mindegyiket megmászni, turistaút csak a városhoz közeli hegyekre vezet fel, másrészt időnk sem engedte a teljes terület bejárását, ezért egy jó fél napos programba sűrítve a leglátványosabb és változatosabb hegyeket jártuk be gyalogos körtúra keretében: szépen növekvő sorrendben a Várhegyet, ahol a sátoraljaújhelyi vár maradványai találhatóak, a kissé magasabb Szár-hegyet, ahol Szent István emlékkápolna található, végül a legmagasabb hegyet, amelyet egyszerűen Magas-hegynek vezetek el. A szintkülönbség nem volt elhanyagolható, mivel mindhárom hegyet külön-külön másztuk meg. A városközpontból indulva a városi utakon a várostól délnyugatra lévő Várhegy (334 m) kb. 2 km-es gyaloglással közelíthető meg. A vár éppen felújítás alatt állt, óriási felvonulási terület volt a vár alatti parkoló részen, de fent a vár tetején is. A várfalak csekélyek, de a kilátás nagyszerű minden irányba. A felújításon már most az látszik, hogy minden fura dolog épül megint fent, csak nem a várfalak, hát majd kiderül, hogy mi lesz belőle.
Sátoraljaújhelyi utcákból feltekintve a 334 m magas Várhegyre, túránk első állomására.
A vár tetején mindenféle fura fémoszlopok állnak ki és egy kifeszített kettős kereszt látható.
Meredek úton a várra, amelyet a munkagépek intenzíven igénybe vettek az utóbbi időben. Itt visszatekintés a város felé.
A várhoz felérve fura fémszerkezetek láthatóak.
A sátoraljaújhelyi Várhegy (334 m) tetején. Kilátás észak felé a Magas-hegyre, túránk utolsó állomására.
A vár legépebben lévő sarka. Háttérben a többi Sátoros-hegy látványa.
A vár falai kicsit távolabbról fotózva. Szemben a Magas-hegy, tetején a kilátóval.
Óriási tájidegen fémtákolmány nem sok jót sejtet.
További falmaradványok az óriási fémerdőben.
A legépebben álló falmaradvány a másik oldalról.
A vár tetején kifeszített óriási kettős kereszt.
A vár teteje most még felvonulási terület.
A vár másik oldala.
A vár fennsíkja most még nem túl látványos.
A várat egy fahíddal kötik össze.
A hegycsoport névadó hegye, a Sátor-hegy (460 m) a Várhegyről fotózva.
Az impozáns Magas-hegy (514 m) a Várhegyről fotózva.
Mivel a nap élesen a város felül sütött, így a városról most még nem lehetett túl jó tájképeket készíteni innen, de a meredek hegy nagyon szép panorámát nyújt minden irányba. A Várhegytől nyugat irányába ereszkedtünk le, majd egy lezárt intézményt megkerülve a Szent Antal kút után a kék + jelzésről balra letérve a következő hegyünket, a 342 m magas Szár-hegyet vettük célba. A hegyre nyugat felől másztunk fel, mire felértünk nyugat felől egy komoly zivatar ért el minket, amely rövidesen majdnem egy órás intenzív eső formájában lecsapott. A hegyen lévő kötélpálya végállomásról egy bunkó biztonsági őr elzavart minket, így sietve leereszkedtünk a hegyről, míg nem találtunk egy esőbeállót.
Előttünk a Szár-hegy magasodik immár.
A Szár-hegy tetejéről délre tekintve az előző állomásunk a Várhegy.
A Sátor-hegy (460 m) a Szár-hegyről fényképezve.
A Szár-hegy tetején épített fém kilátóterasz. Előttünk a Kecske-hát (482 m).
A Szár-hegy tetején az ún. Szent István kápolna, vagy inkább emlékmű.
Kilátás a rekonstrukció alatt álló várra a Szár-hegyről.
A Szár-hegyen lévő kilátóterasz. Háttérben a Kecske-hát és a Magas-hegy valamint a közeledő sötét felhők.
Kilátás a Szár-hegy tetején lévő mezőre a hegy tetején lévő emlékműről.
A Szár-hegy tetején a zivatar elkapott minket, így a látványos Magyar Kálvárián most csak átszaladtunk, közben a zivatar lecsapott a városra.
Közel egy órás kényszerpihenő után szerencsére a zivatar elvonult és ma már nem tért vissza, így szárazon megúsztuk a nap további részét. Most a hegyről leérve a legmagasabb hegyet, az 514 m magas Magas-hegyet másztuk még meg, mégpedig a hegy nyugati oldaláról. Itt már igazi, csöndes és tiszta tölgyerdők találhatóak. A felfelé vezető meredek, kaptatós részen még komoly hangyavárakat is láttunk. A hegyre egyébként libegővel is fel lehetne jutni, sőt a Magas-hegy-ről a Szár-hegyre csúszókötél pályán át lehetne siklani, de a szabadidőpark a járvány miatt zárva volt, így az egyébként sok embertől hemzsegő hegytető most teljesen üres volt. Annyira azért nem bántuk.
A vihar elvonult és a Magas-hegy előbukkant a felhők közül.
Látszik, hogy a vihar már a Kárpátok keleti része felé haladt el.
Méretes hangyavárak a Magas-hegy nyugati oldalában.
Szép tölgyerdő és meredek kaptató a Magas-hegy oldalában.
Felértünk a kilátóra, ahol gyönyörű körpanoráma fogadott minket. Először észak felé a Nagy-Milic vonulata látható.
Kilátás a Magas-hegyről északkelet felé. Balra a távolban a Vihorlát vonulata, jobbra középen a szlovák-ukrán határon fekvő Vetrová Skala (1025 m) hegye látszik.
A vajáni hőerőmű Szlovákiában, mögötte a Vetrová Skala lejtői.
Kilátás a Magas-hegyről Sátoraljaújhelyre.
A mai napunk korábbi állomásai, távolban a Várhegy (334 m), előtte a Szár-hegy (342 m), ahova innen a kötélpálya vezet át.
A Várhegy és a Sátor-hegy (460 m) a Magas-hegyről.
Előttünk a Kecske-hát (483 m), mögötte a Zempléni-hegység déli tagjai. Balra távolban a Tokaji-hegy (512 m) látványos csúcsa.
A sátoraljaújhelyi vár a Magas-hegyről fényképezve.
Kilátás nyugat felé a zempléni erdős, hegyes tájra.
Nyugaton a regéci vár látványosan mutatkozik.
Ismét kelet felé egy kép, immár a nap is kisütött. Távolban a Vihorlát és a Kárpátok vonulatai.
A füzéri vár erős ráközelítéssel a Magas-hegyről fényképezve.
A Zempléni-hegység északi folytatása, a Szalánci-hegység a Magas-hegyről északra. Balra a Bogota (856 m), középen hátul a Makovica (981 m) is felbukkan.
A kilátóról egy fénykép, mielőtt ereszkedni kezdtünk.
Sátoraljaújhely belvárosa, a végállomás.
A hegyen alapos szemlélődés és töltekezés után ereszkedni kezdtünk és talán egy óra alatt már Sátoraljaújhely belvárosában voltunk. A délutánt kulináris élvezetekkel folytattuk az utolsó estén, mivel másnap a zempléni tartózkodásunk utolsó napja érkezett el.