Szeretem a hegyeket és a várakat, így elsősorban ezeket útba ejtő kirándulásaimról készítem a bejegyzéseket fényképekkel és túraleírásokkal. Élvezetes és kedvcsináló böngészést kívánok mindenkinek. 

Első bejegyzésként egy késő őszi, nagyon jól sikerült túrát mutatok be: a fő cél a  már több mint tíz éve meglátogatni tervezett Vitányvár felkeresése. A kirándulás tökéletesre sikerült, gyönyörű őszi színek és szép napos idő kísérték utunkat.

Túra időpontja: 2020. november 22. 

Hossz: 14 km

Mivel két irányból két autóval érkeztünk, így az egyik autót a Tatabányai Rugógyár utáni parkolóban hagytuk és átkocsikáztunk Vértessomlóra. Innen felmentünk a jelzett turistaúton a 315 m magas Somló-hegyre, ahol egy masszív kilátó (Somló-hegyi kilátó néven) található.

A Somló-hegyi kilátó pihenőhellyel

Mivel csodálatos, napos idő volt, így szép körpanorámában lehetett gyönyörködni. Délen a Vértes vonulata nyúlt el, délkeleten a Nagy-Csákány és a Körtvélyes hegyekkel. A szembesütő nap miatt pont a várgesztesi várat nem lehetett látni, illetve a Bakony vonulatát sem, viszont keleti irányból a Gerecse teljes szélességben szépen látszott.

Nyugat felé a Bakony pont párás ellenfényben

Várgesztes is ellenfényben

Balra a Nagy-Csákány, a Vértes legmagasabb pontja, jobbra a Körtvélyes, tetején geodéziai toronnyal.

Észak felé a kilátás Tata és Komárom felé

Kelet felé Tatabánya és a Gerecse egész vonulata látszik

Háttérben a Nagy-Gerecse tömbje, tetején adótoronnyal

Épülő gyár, háttérben a tatai r. k. plébániatemplom, még távolabb Komárom panelházai

A tatabányai Ranzinger kilátó

Majkpusztai remeteség, háttérben Oroszlány

Rövid pihenő után kissé vissza kellett jönni a piros jelzésre és elindultunk a Vértes igazi erdősségébe. Az átlagos, cserjés erdőt hamarosan igazi, hangulatos bükkerdő váltotta, a turistaút hosszan árkokban haladt, nagyon hangulatossá téve a látványt. Egész hamar elértünk egy völgybe, ahol már fagyott volt a talaj, hiába közeledik a tél. Itt éles kanyart vettünk észak felé a kék jelzésen és a Vitányvár felé vettük az utunkat. 

Mély bevágásokban vezetett az út

Sajnos a völgyben lévő pihenő tele volt szeméttel

Tovább a vár felé a völgyből kiérve napsütésben

Rövid kitérőt tettünk a Zsidó-hegyi tisztáshoz, hátha onnan rálátni a várromra, de sajnos csak nyugat felé lehetett ellátni a tisztásról, ahonnan a szembesütő nap miatt érdemi képeket nem lehetett készíteni.

A Zsidó-hegyen lévő tisztás

A Zsidó-hegyről ereszkedve egyszer csak a fák között szinte vakító ragyogással felbukkant a vár. A látvány annyira kápráztató volt, hogy toronyiránt leereszkedtünk a völgybe, így a Rockenbauer Pál Emlékfát pont elkerültük.

A vár kétoldalt magasabb bércekkel körbevett kis völgyből emelkedik ki, kellően védett helyen, emiatt a kilátás, illetve a várra való rálátás is korlátozott, egyedül északnyugat felé lehet kitekinteni. A vár közvetlen környékét a fáktól nagyjából megtisztították, sőt nagy kőhalmok arra utalnak, hogy vármentési munka indult meg. Egy kis oldalsó, friss falazás már látszott. A várban csodálatos naplementében volt részünk, a nap az utolsó sugaraival is még a völgy szűk bejáratán megvilágította a várat. Az őszi erdővel egybekomponálva szebb időben nem is érkezhettünk volna.

A vár kívülről

A vár kívülről a bejárat felől

A fő torony és külső fal kívülről

Keleti oldalon friss falazás látszik

A vár kívülről keleti felől

A főtorony már a belső udvarról

A várfalak és az őszi erdő a naplementében

Nagy, összegyűjtött kőrakás

A felsővár vakító naplementében

Egyetlen kilátási pont, amelyik nem a hegység felé néz

A belső udvar, háttérben az őszi Vértes

A vár tetején dacoló hajlott, öreg fa

A nyugati várfalak, a háttérben a Vértes legmagasabb része

A délnyugati várfalak maradéka

Nem bírtunk a vártól elszakadni, így a nap már jócskán hanyatlott, mikor a völgybe visszaereszkedve vettük észre, hogy milyen sötét lett. A naplemente után leereszkedtünk a kocsihoz, ami már csak kb. 20 perc gyaloglásra volt. Néha visszapillantva még felbukkant a vár az erdő fölött, majd már a felhők által visszavert vörös fény is elsötétedett, mire a kocsihoz értünk. 

Kiérve az erdőből hátrapillantva még felbukkant a vár a szürkületben

A nap búcsút int a felhőkről visszaverődő sugaraival

Igazi feltöltekezés volt ez a túra, a Vitányvárra megérte tíz évet várni ezért a látványért.